Naszóval csak hogy mindenkinek el legyen most már magyarázva: volt egyszer hír, hogy J. J. Abrams forgatja a Star Trek-filmet. És épp a premier előtt jelent meg egy képregény Countdown címmel, amely az előzményeket volt hivatott bemutatni, és valamely különös oknál fogva abban a sztoriban épp minden híres-neves klasszikus szereplő épp ott volt, ahol lennie kellett, hogy szerepet kapjon. Senki ne értse félre, a TNG a harmadik kedvenc Trek-szériám (az Enterprise és a TOS után), de hogy egy ilyen olcsó húzással még egy bőrt lehúzzanak Jean-Luc Picardról, Datáról meg Worfról, azt már soknak találtam. Persze nem voltak főszereplők: a sztori inkább Nero körül forgott, akiről megtudhatjuk, hogy bányász volt, és a Romulus utolsó túlélője, mivel Spock nem tudta megmenteni bolygóját a vulkániak találmányával, a Vörös Anyaggal. Ezt ugye újra elmesélik a film mind-meld jelenetében, de a képregény rávilágít például arra, hogy hogyan is lehetett olyan kraftos egy szimpla romulán bányászhajó.
Ezután jött ugye a film, meg a kimaradt jelenetei. Ez utóbbiból megtudhattuk, hogy a USS Kelvinnel történt találkozás után Nerot és társait a Rura Penthere zavarták a klingonok, ahonnan huszegynéhány évnyi várakozás után megszöktek, és utána… de ezt úgyis mindenki tudja, aki látta a filmet. Talán épp ezért éreztem már felesleges bőrlenyúzásnak az utóbbi négy hónapban kiadott Star Trek – Nero című comicot, mivel alig mond olyat, amit ne tudnánk – illetve kis fantáziával már úgyis kitaláltunk rá valami magyarázatot.
Persze ha már sok újdonságot nem tudnak nyújtani, legalább elkövetik az első négyrészes képregény hibáit: a régi ismerős szereplők jelenetei ugyanúgy tekinthetők hullagyalázásnak, mint tiszteletadásnak, ugyanis (SPOILER!) Neroék felkeresik V’Gert (SPOILER VÉGE). Namost ezt vagy a régi mozik/sorozatok reklámjának tartjuk (avagy: a tacskók is nézzék meg a régit, ha tudni akarják, mi ez), vagy amolyan földig-fejet-hajtásnak; én inkább az előzőre szavazok, ugyanis ha már a Rura Penthén összeszedtek egy csillagász-zsenit, aki (Spock érkezésének pontos adatait leszámítva) mindent összerakott nekik, akkor feltétlenül szükséges még ez az erőtlen kis poén, hogy kitöltsék azt a hátralevő tíz oldalt az aktuális számból? Vagy csak tudatni akarták, hogy legyen ez akármilyen alternatív univerzum, azért kötődik a régihez? De akkor ha a fent említett szereplő ekkor már a Delta Kvadráns szélén járt, akkor merrefelé kolbászolt még úgy kábé negyven évig?
Szóval a sorozat leginkább azoknak ajánlott, akik nem szoktak egy alkotás különböző logikai következetlenségein csámcsogni, ugyanis erőltetett megoldásokat és 
következetlenségeket bőven találhat bárki a műben. Pedig amúgy egész ígéretesnek tűnt, annak ellenére is, hogy kedvenc klingon börtönplanétánkról ár annyit és annyiszor tudunk sokmindent, hogy néha bele se merek gondolni. Pedig az új film (és a Countdown) stílusát következetesen követi mind a szereplők, mind a képi világ terén – bár a Naradát talán nem kellett volna ennyire hipererősnek beállítani: csak még nagyobb marhaságnak érezhetjük, hogy a film végén egy apró vulkáni hajó meg a jó öreg NCC-1701-es elbánt vele.
Persze a rajongók így is, úgy is elolvassák. De őszintén szólva nem merem teljes szívvel ajánlani, mivel inkább középszerű, mint jó, és az a kevés jó ötlet, ami benne van, aligha számít bűnbocsánatnak a jópár ostoba vagy erőltetett elemért. Pedig Nero nem lett rossz negatív figura, csak kihasználatlan, a rajzstílus szerintem felettébb eltalált, és a végére még egy jó kis fekete humor is belefért, ám valami mégis hiányzik. Sebaj, talán majd a következő film kiegészítő képregényei jobban sikerülnek.